A New York-i zöldek ezzel az igazolással lehet, hogy a jövőbeli kezdő irányítójukat szerződtették le, az Oakland pedig megpróbált biztosra menni arra az esetre, ha Carr újból lesérülne, kérdés, hogy a Bills korábbi QB-jával mire mennek.
Josh McCown igazi vándornak számít az irányítók között az NFL-ben. Erősítette már: az Arizona, a Detroit, az Oakland, a Carolina, a Chicago, a Tampa Bay, a Cleveland csapatait, és most egy újabb trófeaként a Jets alakulatának mezét is magára öltheti. Akik tehát azt várták, hogy Cutler lesz a zöldek új kezdője, nos azoknak csalódniuk kellett. McCown egy egy éves szerződést írt alá a Jets-cel, a kontraktus 6 millió dollárról szól, ami plusz juttatások révén akár 13 millióig is felkúszhat. Ez azt jelenti, hogy a fizetése közel hatszorosa lesz, mint Bryce Petty (525 ezer dollár) és Christian Hackenberg (661 ezer dollár) juttatásának együttes összege. McCown leigazolására azért is volt szükség, mert Geno Smith – aki közben aláírt a Giants-hez – és Ryan Fitzpatrick távozásával tapasztalt QB nélkül maradt a csapat.
EJ Manuel megszerzésével a Raiders vélhetően véget vetett McGloin négyéves oaklandi kalandjának, aki Carr sérülése után kezdőként nem tudott élni lehetőséggel. Manuel szintén négy év csalódást keltő szezon után állt tovább Buffalóból. Az irányítót 16.-ként választotta a Bills a 2013-as drafton abban a reményben, hogy ő lesz a csapat franchise irányítója, és sok idő után végre a playoffba vezeti a gárdát. Mint tudjuk nem így lett, 17 mérkőzésen volt kezdő, és 6 győzelem mellett 11 vereséget hozott össze, utóbbiból utolsót 2016-ban a csoport rivális Jets ellen szerezte.
Fotó: zimbio
Írta: Sleiher Dávid