Nem sok döntött a győztesről a hétfő esti rangadón, melyet a Seahawks otthonában rendeztek. Akik fennmaradtak, biztos nem bánták meg, mert izgalmas találkozót tekinthettek meg.
Kevés kellett ahhoz, hogy a Seattle hosszabbításra mentse a mérkőzést, de miután Blair Walsh 51 yardos mezőnygól kísérlete kimaradt, pontosabban rövid lett, a Falcons 34-31 arányban diadalmaskodott, és a tavalyi playoff találkozó után ismét legyőzték a „Halászsasokat”. Egyértelműen a vendég csapat kezdte jobban az összecsapást: rögtön az első drive-jukból TD-t szereztek, Coleman futott az end zone-ba, majd Wilson eladott labdáját is hat pontra tudták váltani Sanu elkapása után. Az első negyed vége előtt még akadt válasza a hazaiaknak, Graham ugyanis remekül rázta le emberét és felhozta csapatát hét pontnyi különbségre. A második negyedben már kiegyenlítettebb játékot láthattunk az együttesektől. Wilson ugyan hibázott, amit Clayborn köszönt szépen, és a fumble-t felszedve bedöcögött a végzónába. A hazaiak irányítója később aztán javított, futott TD-jével és Walsh sikeres field goaljával tartani tudták a lépést a vendégekkel, akiknél úgyszintén egy sikeres Bryant mezőnygólra került még sor a félidő előtt.
A harmadik negyedben hatpontost ugyan nem, de két hárompontost láthattunk a Seahawkstól, azonban így is a Falcons tudta velük szemben egy ponttal növelni előnyét Toilolo TD-t érő elkapása után. A fináléban már egy Bryant mezőnygólra futotta csak az Atlantától, míg a Seattle Baldwinnal egy nagyon könnyű játékot mutatott be az end zone-ban és a kétpontos kísérlet is sikerrel zárult, így 34-31-gyel álltak, amikor újfent ők következtek, igaz az idő vészesen fogyott. Ennek ellenére eljutottak a Falcons 34 yardosáig, de Walsh az idény során negyedszer is hibázott, így nem tudták hosszabbításra menteni a mérkőzést és hazai közönség előtt kikaptak a „Sólymok” csapatától.
Fotó: zimbio
Írta: Sleiher Dávid