A draft lezárultával és a fontos szabadügynök-játékosok leigazolását követően a holtszezon lényeges része véget ért. A nagy edzőtáborozást követően pedig hamarosan megkezdődik az elő-, majd az alapszezon, így eljött az ideje egy kis esélylatolgatásnak, amit először az Amerikai főcsoporttal kezdünk meg.
Kik lehetnek az AFC rájátszás résztvevői? Elsőként a csoportgyőzteseket nézzük meg, majd áttérünk a wild card-ra esélyes alakulatokra. Kezdjük a bajnok gárda keleti divíziójával. A New England a holtszezon alatt erősebb lett, papíron még a Super Bowlt nyerő csapatuknál is jobbak. Dinamikusabb futójátékkal rendelkeznek, a tight end posztra Rob Gronkowski tér vissza sérülését követően, míg elkapásokban a Saints-től igazolt Brandin Cooks fogja segíteni Bradyék passzjátékát. A védelem, különösképpen a secondary terén erősödött még a Pats Stephen Gilmore megszerzésével, akik Butlerrel félelmetes párost alkothatnak. A drafton ugyan nem szereztek sok embert, de akik jöttek, hiányposztra érkeztek. Nem utolsó sorban Jimmy Garoppolót is sikerült megtartaniuk, ha Brady netán lesérülne, akkor egy biztos kéz dobálhatja a passzokat, ahogy azt tavaly láttuk tőle. Nagy eséllyel ismét konferenciája első kiemeltje lesz a New England.
Az AFC West nagy esélyesének a Raiders számít, akiknek a gyenge secondaryn sikerült javítaniuk a holtszezon alatt. Egyrészt a 2016 első körös választásuk Karl Joseph safetytől várhatunk sokat, amennyiben egészséges marad. Gareon Conley megszerzése az első kör végén aranyat érhet, és egy újabb safety, Obi Melifonwu kiválasztása is sokat jelenthet a csapatnak. Ami támadósort illeti, Marshawn Lynch érkezik, azt ugyan nem tudni, mennyi maradt még a veterán futóban, de kulcsszereplő lehet a harmadik és néhány yardos játékokban. Derek Carr visszatérése is sokat jelent, amellett hogy szerződését is meghosszabbította a Raidersszel, csakúgy mint Khalil Mack. A showbiznisz szempontjából pedig sokat jelent az Oaklandből való Las Vegas-i költözés, noha ez még nem idén történik meg.
A Pittsburgh Steelers szintén nagy reményeket fűzhet az északi csoport megnyeréséhez. Az offense hasíthat a Roethlisberger-Brown-Bell trió révén, akik mellé minőségi erősítés érkezett a játkosbörzén Ju-Ju Smith elkapó, James Conner futó és Joshua Dobbs irányító személyében. A védelemben a harmadéves Bud Dupree passzsiettető játéka lehet meghatározó. Emellett komoly kihívója sem akad a csapatnak: a Bengals hanyatló szakaszában van, míg a Ravens ugyan éledezik, de kevés lesz ahhoz, hogy megszorongassa a Pittsburghöt, a Cleveland, meg Cleveland, hat győzelemnél nem várunk többet tőlük, és ezek közül vélhetően egyik sem az „Acélosok” ellen jön majd. Arról se feledkezzünk meg, hogy Steelers régóta először kezdhet meg úgy szezont, hogy nincs eltiltott a keretben (legalábbis jelenleg).
Az AFC South trónjára a Colts-ot ültetnék fel, de mindezt szoros csatában a Titansszel. Ami talán előbbi mellett szól, hogy az új general manager, Chris Ballard egy harapósabb védelmet rakott össze a tavalyinál, és a támadó szekció sem olyan gyenge, mint azt sokan képzeljük. Andrew Luck jelenleg a legjobb irányító a déli divízióban, és a megfelelő fegyverei is megvannak ahhoz, hogy ezt bizonyítsa. Egy ilyen hektikus csoportban ez nagy előnyt jelenthet, látva a Texans és a Jacksonville bizonytalanságát QB poszton. A védelemben az idei elsőkörösük, Malik Hooker már a nyitó naptól kezdve fontos szerepet tölthet be, és ha Vontae Davis is egészséges tud maradni, az nagyban hozzájárulna az Indianapolis esélyeihez a Tennessee-vel szemben.
Wild Card csapatok
A playoffra esélyes csapatok egyike a nyugati csoportból kerülhet ki, méghozzá a tavalyi is résztvevő Kansas. Andy Reid minden évben mindent megteszt azért, hogy csapatát a rájátszásba juttassa, és nem lesz ez idén sem másképp. Noha Alex Smith nem egy top10-es QB, de esélyes lehet tíz győzelem megszerzésére. A védelem is egyben maradt, és az egészséges Justin Houstonnal még többet hozhatnak ki belőle. Sok gyors és meghatározó játékos van a tamadósorban, emellett a liga egyik, ha nem a legjobb speciális egységével rendelkeznek, ami sok mérkőzés esetében jelentheti majd a mérleg nyelvét. A jól irányított, stabil és konzisztens szavak jellemzik legjobban a gárdát.
A másik wild card-os alakulat a már emlegetett és felemelkedőben lévő Baltimore lehet. Joe Flaccónak ez lesz a második éve a térdműtétje óta, azonban az offensben hiányoznak mellőle azok a tehetségek, akik igazán magasba repíthetik a franchise-t, ellenben a védelemmel. Az egyik legjobb defense lehetnek a ligában 2017-ben. Ránézve a rosterükre olyan neveket találunk, mint Tony Jefferson vagy Brandon Carr, akiket szabadügynökként igazoltak. A drafton az elsőkörben megszerezték Marlon Humphrey-t cornerback pozícióra, míg a tavaly draftolt Tavon Young és szerződését meghosszabbító Eric Weddle további erősítést jelentenek. Tim Williams pedig az egyik legnagyobb tehetség lehet, akit a harmadik körben választottak ki. Ennek ellenére gondban lehetnek passzsiettetéskor, továbbá kérdéses az is, hogy mit tudnak Matt Judon és a többiek idén nyújtani. Mindenestre bőven esélyesek csoportjuk második helyére a Steelers mögött.
A sötét ló
Ugyan a négy csoportgyőztesen kívül csak két gárda jut még tovább, de még egyről érdemes szólni, mivel az év meglepetés franchise is lehetnek. A Titansről van szó, akik general managerük, Jon Robinson révén kiváló munkát végeztek a holtszezonban. Remekül tudják mozgatni a labdát futásokkor Murray és Henry segítségével, valamint Mariotát is megajándékozták mind a drafton, mind a szabadügynök-piacról néhány hatékony célponttal. Dick LeBeau mestere a védelem alakításának, és ne feledjük el, ez az alakulat még épülőben van. Ennek ellenére nem lenne meglepő, ha sikerülne odakeveredniük a rájátszásba, ehhez mindössze az első öt meccsüket kell jó eredménnyel hozniuk, lévén tavaly playoffban szereplő csapatok ellen játszanak négyet. A Texans akkor jelenhetne igazi kihívást számukra, ha lenne egy biztos irányítójuk a kezdőben, míg a Dolphinstól váratlan lenne, ha sikerülne annyi győzelmet összehozniuk, mint azt tavaly tették.
Fotó: zimbio
Írta: Sleiher Dávid